Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Advent

Advent a Kálvin Téri Általános Iskolában

 

A jászol kedves, lélekmelengető üzenete erőt és reménységet ad számunkra az adventi időszakban, ahogyan a koszorúink szép, erős lángú gyertyái is meghatják a szíveket. Mindezek olyan jelképek, amelyek a boldog, ünnepet megelőző várakozás fontos kellékei.

A karácsony, az advent, minden évben közösségeket egybefogó, összekovácsoló esemény is lehet, s ennek tükrében, iskolánkban minden évben olyan programokat szervez nevelőtestületünk, hogy az ünnepre hangolódás betöltse e fontos küldetését.

Nemcsak koszorúink, iskolánk is díszbe öltözött az elmúlt hetekben, hiszen az adventnek az elmélyülés mellett az is egy fontos küldetése, hogy felejthetetlen hangulatot, színes programokat és sok meglepetést tartogasson az ünnepre készülődők számára. Iskolai adventünk kínálatában nagy hangsúlyt kaptak a legkisebbeknek, az óvodásoknak és természetesen diákjainknak szóló programok és rendezvények, hiszen ők azok, akik számára ez az időszak igazán a varázslatról szól, s ők örökítik majd tovább azt a jövőben, amit ma velünk, általunk megtanulnak, megismernek.

Programjaink voltak többek között színház- és bábszínház látogatás, mézeskalácssütés- és díszítés, adventi játszóház az óvodásoknak, karácsonyi koncert, Mikulás ünnepségek, fenyődíszek készítése, projektnap is.

A Kálvin Téri Általános Iskola diákjai és szüleik, valamint pedagógusaink évről-évre szeretettel adakoznak azért, hogy a rászorulóknak is teljes lehessen az ünnep, az idén is példaértékű összefogás és önzetlenség kísérte az adventi időszakot.

Városunkban minden évben meghirdetésre kerül az „Egy csomag szeretet karácsonyra” című adománygyűjtő akció, melyre rengeteg csomagot gyűjtöttek osztályaink, de legalább ekkora szeretettel gyűjtöttük a makfalvi gyermekek számára a játékokat, sporteszközöket, ruhaneműket. A felajánlott fenyőfákra a gyermekek saját kezűleg készítették el a szebbnél-szebb díszeket.

Kicsik és nagyok egyaránt izgatottan várták az óvodások érkezését december 9-én az iskola karácsonyi, ünnepi díszbe öltözött alsó tagozatos épületébe, ahol a tanító nénik sok érdekes programmal, kreatív kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal készültek, hogy boldoggá tegyék a délután díszvendégeit.

Pató Józsefné igazgatónő köszöntőjében kifejtette, kiemelkedően fontosnak tartja az ünnepvárás nyújtotta lélekemelő játszóház vissza-visszatérő lehetőségét, mert remek alkalmat teremt arra, hogy az ovisok közelebb kerüljenek a jövőben őket tanítókhoz, megismerjék az iskolai környezetet, barátságot kössenek társaikkal.

Az alsós gyerekek meglepetéssel készültek az óvodásoknak, összeállításukkal elbűvölték a népes nézőközönséget.

Az alsó tagozatos tanító nénik vezetésével az ügyes kezű ovisok megmutathatták, hogy milyen csodálatos és ötletes dolgokat lehet készíteni a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan.

A megjelenteknek köszönjük az emlékezetes délutánt, s a Lurkó Kuckó keretein belül várunk minden kedves érdeklődőt januárban folytatódó délutáni foglalkozásainkra.

Iskolánk jelenlegi és leendő diákjainak és családjaiknak, valamint városunk valamennyi polgárának kívánunk békességben, szeretetben bővelkedő boldog újévet!

 

Dombi Katalin